Cukorbetegek gondjai a hétköznapokban

2018.ápr.28.
Írta: jandras Szólj hozzá!

Cukorbetegség története

Az egyiptomi Ebers-papiruszok említést tesznek egy tünet együttesről, ezenfelül az  az ókori világ nagyobb birodalmaiban is  ismert volt.

Paracelsus volt az első, aki a kórban anyagcsere-betegséget látott. 1675-ben Thomas Willis angol orvos hozzáadta a görög "diabetes" szóhoz a latin "mellitus" szót, amelynek a jelentése "mézédes". Ez arra utal, hogy a cukorbetegek vizelete a cukor kiválasztása miatt édes. Ezt a tényt, a megnövekedett vizeletmennyiséggel együtt, egyébként már az ókoriak görögök, kínaiak, indiaiak is ismerték.

1922-ben az első beteg, egy 13 éves fiú, megkapta az inzulin injekciót, aki diabéteszes kómában feküdt, és már csak órái voltak hátra. Az injekció után a fiú kijött a kómából. Ezért a felfedezésükért Banting és a laboratórium vezetője – John MacLeod – 1923-ban megkapta az orvosi Nobel-díjat.

depositphotos_21568535_original.jpg

Mi lehet az oka, hogy 1990 végén százmillóra becsülték a cukorbetegek számát?

A népességszaporodás, az átlagéletkor növekedése, a pontosabb diagnózis, a helytelen táplálkozás, az élelmiszerminőség, az alkoholizmus, drogozás, gyógyszerszedés, környezetszennyeződés, a genetikai faktorokig sok minden szóba jöhet.

Egyes prognózisok szerint ez a szám megkétszereződik a következő évtizedben. Az okok nem világosak, az előrejelzéseket komolyan kell vennünk.

Alternatív gyógymódok

A természetben is előfordulnak szénhidrátok amelyek inulint tartalmaznak.

Az inulin mint szénhidrát-energiaforrás jelentős, mert a vércukorszintet tartós fogyasztás esetén sem emeli. Az inulin metabolizációja során fruktóz képződik, amelyből a szervezet mintegy 30 grammot inzulin hiányában is fel tud használni. A 2-es típus esetén az inzulinfüggőséget is csökkenti, és a vércukorszint beállítását megkönnyíti. Az inulin mondhatni pufferszerepet tölt be az állandó vércukorszint megtartásában.

A csicsókát, mint alapvető inulinforrást ehetjük frissen, nyersen reszelve salátába, süthetünk belőle pogácsát. Levét kipréselve rostos inulinitalként fogyaszthatjuk. A 20-28 % szárazanyagot tartalmazó gumókban 14-16 % inulin és polifruktozánok levulóz, szinantrin vannak. Az ezekből keletkező fruktóz gyümölcscukor könnyebben és gyorsabban emészthető a répacukornál. A fruktózt a cukorbetegségben szenvedők szervezete a vércukorszint emelkedése nélkül hasonítja át. Ha a gumókat főzés előtt vízben áztatjuk, akkor az édeskés ízűk is eltűnik.

A cikória értékes zöldségnövény. Jól segíti az emésztést, sok ásványi sót, emészthető rostokat, meszet és foszfort tartalmaz. Karotin A-vitamin tartalma alig valamivel kevesebb a sárgarépáénál. Jelentős jódforrás. Inulin tartalma, amelynek kedvező hatása lehet a probiotikus bélflórára.

Alternatív kezelést jelenthet még a fahéjkapszula fogyasztása, melynek hatásait klinikai vizsgálatok igazolják. A Brit Diabétesz szövetség lapjának októberi száma egy 12 héten át zajló vizsgálatról számolt be, amelyben igazolták, hogy napi két gramm fahéj jelentősen csökkenti a vércukorszintet és a vérnyomást, a magnézium pedig hozzájárul a diabétesz elkerüléséhez.

Az egészségügyi problémáinkkal mindig forduljunk orvoshoz.

A cukorbetegség olyan kóros állapot, amely megfelelő feltételek mellett majdnem normalizálható,egyensúlyban tartható, de ma még véglegesen nem gyógyítható. Az egyensúlyban tartás nem jelenti a betegség megszüntetését,gyógyítását, hanem egy hosszabb-rövidebb ideig tartó tünetmentességet. Az egyensúlyban tartás a feltételes egészség állapota, amely a feltételek be nem tartása esetén súlyos, előbb-utóbb végzetes kimenetelű következményt jelent.

Cukorbetegség szövödményei

A cukorbetegségnek számos súlyos, hosszú távú szövődménye lehet. A szövődmények közül néhány a diabétesz kezdete után már hónapokkal jelentkezik, de a legtöbb csak néhány év elteltével lép fel.

A magas vércukorszint a kisebb, és a nagyobb erekben szűkületet idéz elő. Összetett, cukrot tartalmazó anyagok rakódnak le a kis erek falában, melyek így megvastagodnak és áteresztőképességük is fokozódik.

Hosszabb idő elteltével a magas vércukorszint és a romló vérkeringés megbetegítheti a szívet, az agyat, a lábat, a szemet, a vesét, az idegeket, a bőrt és angina, szívelégtelenség, szélütés, járáskor fellépő lábgörcs, gyenge látás, veseelégtelenség, idegkárosodás, és bőrpanaszok léphetnek fel.

Diabéteszben gyakoribb a szívroham és a szélütés.

orvos.jpg

A bőr rosszabb vérellátása következtében fekélyek és fertőzések alakulhatnak ki, és a sebek lassan gyógyulnak.

Gyakran lép fel baktérium vagy gomba okozta fertőzés.

A szem ereinek károsodása a látás elvesztéséhez vezethet.

A vesékben is felléphet működési zavar, mely akár veseelégtelenségig fokozódhat.

Az idegek károsodása számos tünetben megmutatkozhat. Ha egyetlen ideg károsodik, az egyik karban vagy lábban hirtelen gyengeség léphet fel.

Ha a kezek, lábak és lábfejek idegei károsodnak, kórossá válhat az érzékelés, zsibbadásról vagy égő érzésről panaszkodhat a beteg.

A bőridegek károsodásával a sérülések esélye is megnő, mivel a beteg nem jól érzékeli a nyomás- vagy hőmérséklet változásait.

Az inzulinról röviden

A sejtek egyik legfőbb energiaforrása a szőlőcukor, aminek egy része az elfogyasztott táplálékból szívódik fel a bélben, a többit a máj állítja elő egyéb cukorfajtákból, aminosavakból, tejsavból.

A glükóz inzulin segítségével lép be a szervezet sejtjeibe a legtöbb sejttípus esetén. Az inzulin a hasnyálmirigyből szabadul fel, ez a hormon juttatja be a sejtekbe a glükózt, és sok más ponton is beavatkozik az anyagcserébe.

Inzulin hiányában a sejtek táplálékbevitele lecsökken, így a véráramban a fel nem használt szőlőcukor mennyisége megnő. A vesék ezen cukormennyiséget nem tudják maradéktalanul visszaszívni, így kiürül.

cukorbetegseg-eseten.jpg

Nem csak a szénhidrát anyagcsere zavaráról, hanem a szervezetet érintő komplex anyagcsere károsodásáról beszélünk, amely hosszú távon súlyos szövődményekkel járhat.

A betegség velejárói az emelkedett vércukorszint és a kóros vérzsírszint, károsíthatják a kis és nagy ereket, a vesét, a szív és érrendszeri működést, szemészeti, bőrgyógyászati és idegrendszeri problémákat okozhat.

Ezek a szövődmények a cukorbetegség fennállása idején fokozódnak, megfelelő étrenddel, főként életmód váltással csökkenthetők.

La dolce vita – nyírfacukor

Van egy másik megoldása is annak, hogy cukorbetegként nassolhassunk a kedvenc sütinkből. Nem kell mást tenni, mint az adott süteményből elhagyni a finomított cukrot és azt nyírfacukorra cserélni.

xilit2.jpg

A nyírfacukor előállításával már igen régóta és sokáig próbálkoztak, de valójában a finneknek sikerült rájönniük a módszerre, mely segítségével nagy, ipari méretekben ki lehetett vonni a nyírfában rejlő édes anyagot. És ennek köszönhetően ma már mi is hozzájuthatunk a különböző bioboltokban. De miért jó nekünk, ha xilitre váltunk?

 

A nyírfacukor vagy xilit egy olyan anyag, melynek glikémiás indexe mindössze 7. Erről az előző cikkben már szóltunk: minél alacsonyabb egy tápanyag glikémiás indexe, annál kevésbé emeli meg a vércukorszintünket, mivel igen hosszú a felszívódási ideje. Emellett nagyon kevés kalóriát tartalmaz, nagyon kis mennyiségben szívódik fel, így a cukorbetegek számára igazi megoldást jelent.

Ezt az anyagot is ajánlják a fogyókúrázóknak, mivel hasonlóan működik, mint a stevia. Édesség és fogyás. Ez a xilittel is megoldható.

De nyírfacukrot használhatunk fogaink védelme érdekében is, hiszen éppen ellentétesen működik, mint a szacharóz. A szacharóz a szájban található baktériumokkal savakat képez, melyek aztán roncsolják a fogzománcot, kilyukasztják a fogakat, fogszuvasodást idéznek elő. De ez éppen fordítva van a nyírfacukorral. Mivel ez öt szénatomból épül fel (a többi cukor általában 6 szénatomos), így szerkezete sokkal stabilabb, a baktériumok számára nem szolgál táplálékul, nem képesek azt lebontani, vagyis nemhogy roncsolná, de javítja fogaink állapotát.

Hasonló okokból ajánlott fogyasztása a Candida-betegek számára is, hiszen lúgosító hatása igen jelentős. A Candida-gomba is savval táplálkozik, melyet a finomított cukor fogyasztásával biztosítunk neki. De ha elhagyjuk a rossz cukrot és xilitre váltunk, akkor nem lesz tápláléka, vagyis nem fog túlszaporodni és nem okoz károkat a szervezetünkbe.

A xilit íze is sokkal jobb a cukorénál, ugyanis frissítő, könnyed és enyhén mentolosnak érezzük. És bármilyen ételben kiválóan passzol, csak hűsíti az adott ételt, de nem ad neki plusz ízt. Használjuk tehát bátran főzéshez, sütéshez, ízesítéshez!

A cukorbetegség szövődményei

A cukorbetegség ma már népbetegségnek számít és egyre növekszik azon emberek száma, akik megismerkednek ezzel a betegséggel. A gond az, hogy a cukorbeteg ember sokáig tünetmentes maradhat, illetve nem fordul orvoshoz, hiszen nem tartja komolynak a betegséget. Azonban a cukorbetegség igen komoly szövődményekkel járhat és akár halálos is lehet!

Szövődmények leginkább azoknál a személyeknél alakul ki, akiknek a vércukorszintjük ingadozik, ezért a legfontosabb dolog, hogy a vércukorszintet az orvosok egy adott szintre stabilizálják gyógyszeres vagy inzulinos kezeléssel. Ha ez nem történik meg, az komoly gondokat eredményezhet.

Leggyakoribb gond a hiper- vagy hipoglikémia kialakulása: az utóbbi akkor következik be, ha túl magas az inzulinadag, így a vérbe a normálisnál kevesebb glükóz kerül. A másik esetben pedig a vérben felhalmozódik a glükóz, így a beteg akár kómába is eshet.

sejt.jpg

Ha a szervezetben nincs elég mennyiségű inzulin, akkor a szervezetünk el kezdi lebontani a zsírokat, hogy energiát nyerjen. Ekkor azonban ketontestek keletkeznek és ha ezeknek a mennyisége felszaporodik a szervezetben, akkor kómát és akár még halált is okozhatnak.

Kezeletlen diabétesz esetén romlik a szem, megjelenhet a retina káros elfajulása, szürkehályog és zöldhályog alakulhat ki. A szemen kívül még sok más szervet érint a cukorbetegség: károsodik a vese, a perifériás idegrendszer, a keringési rendszer.

Mivel károsodnak a vérerek is, így a végtagok hideggé, szürkévé válhatnak, a beteg ideiglenesen még sántává is válhat. A rossz keringés miatt, az erek elmeszesedhetnek, mely akár szívinfarktushoz is vezethet.

A cukorbetegek bőre kezelés hiányában elvékonyodik, a sebek rajta lassabban gyógyulnak és még a bakteriális és gombás fertőzések is hamarabb megtámadják a legyengült hámot (vagy a nyálkahártyát is)

Láthatjuk, hogy a cukorbetegség nem játék, így ha tapasztaljuk a tüneteket, azonnal forduljunk orvoshoz!

Cukorbetegeknek jótanácsok

A cukorbetegség a családi hajlamon túl a mai korra jellemző helytelen életmód, a túltáplálkozás, a mozgásszegénység, valamint a stressz önmagában és együttesen is hozzájárul a betegség kialakulásához.

Kezelésének alapja a helyes életmód kialakítása, hiszen a megfelelő étrend, a mozgás beiktatása a hétköznapokba a terápia legfontosabb része, amelyet szükség szerint gyógyszeres kezelés egészít ki.

Az ideális testsúly elérése és megtartása óriási jelentőségű, hiszen a komoly súlytöbblettel rendelkező betegek esetében a felesleges kilók leadásával a magas vércukorszint csökkenthető. A cukorbetegség étrendje gyakorlatilag megegyezik az egészséges étrend alapelveivel, a különbség csupán mennyiségi. Nem kell a cukorbetegnek külön főzni, egyen együtt a családtagjaival, csupán annyi a teendője, hogy számolja a szénhidrátokat, figyeljen oda az energia- és zsírbevitelre is.

gyumolcs.jpg

A cukorbetegek természetesen nem folyamodhatnak különböző drasztikus fogyókúrás módszerekhez, hiszen esetükben az egyenletes vércukorszintet megfelelő szénhidráttartalmú diétával mindenképpen biztosítani kell, vagyis a koplalás számukra nem engedhető meg. Emellett a diabétesztől függetlenül a hirtelen fogyás a szervezetet túlságosan igénybe veszi, sőt a hatás többnyire nem is marad tartós.

A mozgás egészséges és cukorbeteg embernek egyaránt jót tesz. Erősíti a szívet, a tüdőt, az izmokat, élénkít egyrészt a keringés fokozódásával, másrészt az agyban termelődő endorfinok segítségével, amelyek közérzetjavító, frissítő, de ugyanakkor nyugtató hatással is rendelkeznek. A mozgás egyúttal csökkenti a vércukorszintet és a vérzsírszintet is kedvező irányban tolja el.

Nem valami misztikus diétáról van szó, hanem maga az egészséges étrend, annyi módosítással, hogy a szénhidrátokat kell számolni. Inzulinnal nem kezelt cukorbetegek naponta ötször, inzulinnal kezeltek ennél többször étkeznek, meghatározott időpontban.

Az időpont kérdésének betartása nagyban hozzájárul az egyenletes vércukorszint kialakításához és megtartásához.Az étkezésenként meghatározott szénhidrát mennyiségének betartása ugyanilyen fontos. A számolás azonban nem elég, rendkívül fontos a nyersanyagok pontos lemérése is, amelyhez célszerű beszerezni egy levélmérleget vagy más néven „grammos” mérleget, amely maximum fél kilóig mér, vagyis sokkal pontosabb, mint a hagyományos konyhai mérleg.

A cukrok felszívódását a szénhidrátok típusain (egyszerű, összetett) túl egyéb tényezők is befolyásolják.Az élelmiszerek nyersanyagainak szerkezete az ipari előállítás során megváltozhat, például a puffasztott rizs, a gabonapelyhek gyorsabban szívódnak fel, így jobban emelik a vércukorszintet, hiszen sejtszerkezetük roncsolódott, ezáltal az emésztőenzimek jobban hozzáférnek, könnyebben tudjuk emészteni őket. Ugyanígy ha otthon felhabosítjuk a főtt burgonyát, jobban meg fogja emelni a vércukorszintet, mint ha kockára vágott állapotában fogyasztanák el.A zsiradékok lassítják a felszívódást, így jelenlétükben bizonyos élelmiszerek kevésbé okoznak hirtelen vércukor-emelkedést. Ezzel senkit sem szeretnénk zsiradékban gazdag étkezésre sarkallni, csak jó tudni, miért is nem a legideálisabb csokoládéval korrigálni a túl alacsony vércukorszintet, vagyis a hipoglikémiát.

Inzulinnal kezelt cukorbeteg soha ne induljon el otthonról gyorsan felszívódó szénhidrátot tartalmazó élelmiszer nélkül, vagyis mindig legyen nála például egy kis dobozos 100%-os narancslé, amellyel egy esetleges hipoglikémiát rendezni lehet.

Legkényesebben talán az édességek kérdése érinti a cukorbetegeket, hiszen cukrot, mézet,vagy ezek felhasználásával készült termékeket nem fogyaszthatnak. Az édes ízről persze nem kell lemondaniuk,a mesterséges édesítők nem tartalmaznak sem szénhidrátot, sem energiát, ellentétben a cukorpótlókkal, melyek 100 grammja gyakorlatilag 100 g szénhidráttal egyenlő.

A gabonafélék közül a rostos, teljes kiőrlésű lisztből készült termékekre essen a választás, hiszen azok emésztése, lebontása több időt vesz igénybe.

Nincs tiltott zöldségféle, mindegyiket fogyaszthatják a cukorbetegek. Az egyik módja a kalóriabevitel mérséklésének, ha több növényi eredetű táplálékot, gyümölcsöt, zöldséget és teljes kiőrlésű gabonát fogyasztunk, amelyek térfogatuknál fogva jóllakatnak, de tápanyagtartalmuk kisebb és rosszabbul is szívódnak fel. Ugyanakkor a növények több rostot tartalmaznak, ami serkenti a bélmozgást.

A gyümölcsöket is ehetik a cukorbetegek, a zöldségekkel ellentétben itt van néhány fajta, amely fogyasztása nem ajánlott. Ezek közül kiemelkedik a szőlő, amely szénhidrát-összetételét tekintve rendkívül előnytelen cukorbetegek számára. Olyan nagy arányban tartalmaz ugyanis szőlőcukrot, hogy a diabéteszesek vércukorszintjét percek alatt a magasba röpíti még akkor is, ha az elfogyasztott adag a megengedett szénhidrátmennyiséget nem haladja meg.

A tej, a kefir és a joghurt erősen emelik a vércukorszintet, ezért 2 decinél többet egyszerre nem ajánlott meginni belőlük. Viszonylag magas fehérjetartalmuk miatt pedig a napi fél liter legyen a maximum mennyiség, ami elfogy ezekből. Kalóriatartalmuk miatt érdemes az alacsony zsírtartalmú termékeket választani.

Sok vihart kavart tojás fogyasztásáról annyit kell tudni, hogy sok benne a koleszterin, mégsem kell kizárni az étrendből, hiszen ettől eltekintve rendkívül egészséges. A magas koleszterinszintért ugyanis elsősorban a belső termelés a felelős, így annak, aki genetikailag arra van "kódolva", hogy szervezete sok koleszterint termeljen, hiába nem eszik tojást, mégis emelkedett lesz a vérzsírszintje. Normál mértékben tehát átlag napi egy tojás bátran fogyasztható.

A húsok ugyan valóban nem ugrasztják ki a vércukorszintet, azonban magas fehérje- és kalóriatartalmuk mégis óvatosságra int. A túlzott mértékű fehérjebevitel a sok húsevés veseszövődmények kialakulására hajlamosíthat, a magas kalória-bevitel húsféléken látható.

A halak, mint az igazán egészséges mediterrán étrend alapanyagai, egészségesebbnek mondhatók a húsoknál. A sovány halak busa, tengeri halak, valamint a tenger gyümölcsei olyan zsírsavakat tartalmaznak, amelyek csökkentik a vérben a káros LDL-koleszterin szintjét, ezzel párhuzamosan a védő koleszterin, a HDL szintjét emelik. Érdemes tehát a húsételeket hetente egyszer vagy akár kétszer is halas fogásokra cserélni.

Az "újra felfedezett" dél-amerikai csodaszer, a chia mag, vércukorszint csökkentő hatását is ki kell emelni,

A zsiradékok nem tartalmaznak szénhidrátot, kalóriából azonban tetemes mennyiség van bennük, így csak mértékkel fogyaszthatók, akkor is inkább a növényi eredetűek.

A legjobb szomjoltó a víz, az ásványvíz, a gyümölcstea vagy akár a limonádé, amelyekből jó, ha naponta legalább másfél-két liter elfogy.

A lehetséges szövődmények kialakulásának réme az, ami a leginkább megerősíti a cukorbetegekben az étrendi előírások betartásának szükségességét, hiszen a nem megfelelően alkalmazott diéta következtében állandóan ingadozó vércukorszintek óhatatlanul előidézik valamelyik, szövődmény létrejöttét.

Mire kell ügyelnünk?

A diéta legyen kiegyensúlyozott és harmonikus, hogy fedezze a szervezet energia-, és tápanyagszükségletét.

Az egyes étkezéseknek meghatározott mennyiségű szénhidrátot kell tartalmaznia.

A "többször keveset" elvet követve a beteg napjában 6-7 alkalommal étkezzen, hogy a vércukorszint ingadozást elkerüljük.

Napi 1,5-2 liter folyadék bevitele szükséges.

A rendszeres napi mozgás javallott.

Ehhez az orvos, és a dietetikus ad segítséget.

A cukorbetegség tünetei

Ha időben fel ismerjük a betegséget, akkor nagyon könnyen kezelhető és a betegre egy hosszú és boldog élet vár. Ha igen korán orvoshoz fordulunk, akkor lehetséges még az is, hogy elég csak egy diétát követnünk és nem kell inzulint beinjekcióznunk!

Az egyes típusú cukorbetegség sokkal gyorsabban jelentkezik és jellegzetesebbek a tünetei is. Ez a típus főként a kisgyermekeket érinti: ezek a gyerekek hirtelen igen sokat fogyhatnak, állandó szomjúságérzet gyötri őket és igen sűrűn jelentkezik náluk vizelési inger. Ezzel szemben az időskori cukorbetegség kezdetben tünetszegény és akár évek is eltelhetnek anélkül, hogy a betegségre fény derüljön. Sokszor előfordul az is, hogy csak 15-20 év múlva fedezik fel a betegséget, amikor már komoly szövődményeket von maga után. Ezt megelőzvén fokozottan figyeljünk szervezetünk furcsaságaira. De pontosan mire is kell figyelni?

cukorbetegseg.jpg

A cukorbetegeknél egy jellegzetes rossz szájszag jelentkezhet a betegség kezdetén. Ez egy igen jellemző és könnyen felismerhető tünet, azonban nem minden betegnél jelentkezik, ezért más esetekben másra kell figyelni. Ha a beteg komoly túlsúllyal rendelkezik, akkor sokkal könnyebben válhat cukorbeteggé, mint normális súlyú társai, ezért fontos, hogy bizonyos időközönként vizsgáltassa meg magát. Legjobb, ha követni kezd egy diétát, (pl: paleo diétát) mely segít megszabadulni a súlyfeleslegtől, így sokkal kisebb a kockázata, hogy megbetegedjen. Mivel a cukorbetegség következtében romlik az erek vérellátása, így a hideg végtagok is jelezhetik a betegség kezdetét.

Mivel a cukorbetegség során a vesék is károsodnak, ezért a vizelet elváltozása, színének megváltozása is utalhat cukorbetegségre. Ha bármilyen furcsát tapasztalunk tehát a vizeletünkkel kapcsolatban, akkor is mindenképp szükséges megkeresni orvosunkat. Azt fontos tudni, hogy a vizelettel cukorbetegség esetén cukor is ürül, ezért maga a vizelet sokkal édesebbé válik.

Gyanakodjunk, ha nagymértékű szájszárazságot, fáradékonyságot, levertséget, éhségérzetet, fejfájást, éjszakai lábikragörcsöket tapasztalunk. A nőknél a cukorbetegség jellemző tünete a hüvelyi viszketés, a hajlatokban pedig a bőr pirosodik és ég. Férfiaknál cukorbetegséget jelezhet a hímvessző gyakori gyulladása és a kéz, illetve a láb zsibbadása.

Édes élet cukorbetegen – stevia

Az édes ízhez mindig valami kellemes érzést kapcsolunk. Számos kifejezés is szorosan kötődik az édes szavunkhoz: édes az anya, édes az anyanyelvünk, szerelmünk csókja, de egy finom sütemény is lehet édes. Igen ám, de a cukorbetegeknek az utóbbiról mindenképp le kell mondaniuk. Kivéve, ha...

Igen, van egy módja annak, hogy a cukorbetegként is ehessünk a vasárnapi süteményekből vagy, hogy szülinapi tortánkról ne csak a gyertya jusson nekünk. Ismerkedjünk meg a stevia nevű édesítőszerrel és élvezzük továbbra is az édes ízeket!

A stevia a dél-amerikai őslakosok már évszázadok óta használt növénye, mely Paraquayból terjedt el az egész világon. Ez a kis zöld növény hatalmas édes ízt rejt magában: kivonatai akár 300-szor édesebbek lehetnek a cukorénál. És ma már igen könnyen hozzá is juthatunk: nem kell Paraquayba utazni, hiszen itt is megrendelheted: steviaedesito.hu

xilit.jpg

Mégis miért jó ez a cukorbetegek számára? Tudni kell, hogy a növény glikémiás indexe nulla. Ez azt jelenti, hogy felszívódása csak nagyon lassan megy végbe, így nem képes hirtelen megemelni a vércukorszintet, stabilizálja és egy szinten tartja azt. Vagyis egyáltalán nem jelent veszélyt a cukorbetegek számára! Sőt! Mivel szervezetünk nem képes megemészteni, így felhasználásához nem kell a hasnyálmirigynek sem inzulint termelnie, vagyis a legyengült hasnyálmirigyet is kíméli. Ezenkívül mivel sokkal édesebb, mint a finomított cukor, így sokkal kevesebbet is kell belőle használni: kevesebb cukor – több édesség. Jól hangzik, nemde?

Természetesen nemcsak a cukorbetegeknek érdemes fogyasztani a steviát. Fogyókúrázóknak is kitűnő segítség lehet, hiszen mivel a növény nullkalóriás, így egy diétázó anélkül nassolhat, hogy bűntudata támadna.

Ezenkívül meg kell említeni, hogy a stevia jó hatással van a májanyagcserére, gyulladáscsökkentő, segíti az emésztést, magas C-vitamin- és cinktartalma is bizonyított. Fogszuvasodást sem okoz, sőt még a plakkot is védi.

Számos érv szól a stevia mellett, így érdemes megfontolni, hogy finomított cukrunkat erre a növényre cseréljük, mivel teljes mértékben lehet helyettesíteni vele!

Változtatna életmódján?

A helytelen táplálkozás következményeit a helyes táplálkozásra való áttéréssel lehet leginkább kezelni.

A közelmúltban végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy az alacsony szénhidráttartalmú ketogén diéta hatékony lehet az inzulin rezisztencia kezelésében.

Minden tekintetben fontos szétválasztani az ember számára szükséges élelmi anyagokat és a gasztronomiát, ennek pontos tisztázása nélkül jelentős mértékben keveredhetnek a fogalmak.

Az ember számára egyértelmű szükségletnek tekinthető élelmi anyagok a zsírok és a fehérjék, a cukrok nem. Ebből következik, hogy a ketogén étrend, amely a paleolit táplálkozásnak minden szempontból megfelel, az élettanilag szükséges táplálkozást jelenti. A ketogén étrend tekinthető genetikai és biokémiai működésünkhöz leginkább megfelelőnek és minden tekintetben szükségesnek.Az egyetlen mely mindenki számára táplálkozási alappillér.

egeszseges_fogyas_1.jpg

A civilizációs betegségek elkerülését és az egészség megőrzését célzó életmód változtató programok közül a paleo módszer hatékony segítséget nyújt, azoknak akik nem idegenkednek a húsevéstől.

Az egészséges életvitelhez nemcsak az egyénre szabott étkezés, hanem a rendszeres sportolás is szükséges.  

Számos betegséget elkerülhetünk a segítségével, csökkenthetjük az általuk okozott panaszokat. A paleolit étkezésnek köszönhetően a túlsúly mérsékelhető, a bőrszerkezet javul, élettelibbé és ragyogóbbá válik.

Ha a paleo életmód mellett dönt, kérjen segítséget egy paleo szemléletű orvostól, különösen akkor, ha gyógyszert szed, mivel sok gyógyszer szedése a paleo étrend mellett feleslegessé válik.

multi-vitamin.hu

Cukorbeteg étrend

Becslések szerint a cukorbetegek körülbelül 25 százalékának a kezelése csupán valamilyen speciális étrend kiválasztásából áll, további 25 százalék kap inzulint is, a fennmaradó 50 százalék pedig vagy étrendi megkötéseket kap, vagy szájon át szedhető hipoglükémiás ágenseket. Ezek az adatok alátámasztják, mennyire lényeges a megfelelő étrend a diabétesz kezelése során.

Kerülni kell a zsíros ételek fogyasztását, főzéshez zsírokból a többszörösen telítetlen zsírok, növényi olajok használata javasolt. Gabonafélékből a teljes kiőrlésű lisztből készültek használatát részesítsük előnybe, mert lassabb a felszívódásuk, így nem okoznak hirtelen vércukor emelkedést. Zöldség, gyümölcs fogyasztása a rost, ásványi anyag és vitamin tartalom miatt fontos, az 5 g-nál alacsonyabb szénhidrát-tartalmúakat bele sem kell számolni az étkezésbe.

A magas cukortartalmú gyümölcsök fogyasztása kerülendő. Húsok, tejtermék fogyasztása nem korlátozott. Folyadékfogyasztás fontos, napi 2-3 liter, ami lehetőség szerint víz legyen.

elegedetteletomega3.jpg

Cukorbetegek számára elérhető étrend-kiegészítők az alábbi linken vásárolhatók meg.

 

Az alacsony vércukorszint esetén soha ne induljon el otthonról gyorsan felszívódó szénhidrát nélkül, mindig legyen nála például egy kis dobozos 100 százalékos narancslé, szőlőcukor, amivel egy esetleges hipoglikémiát rendezni lehet.

Súlyos rosszullét esetén segíthet a személyi igazolványban elhelyezett "CUKORBETEG VAGYOK" kártya, vagy a csuklón lévő karkötő. Eszméletvesztés esetén a glükagon injekció életmentő.

Cukorbetegeknek

Cukorbetegség esetén életmódváltásra, gyakran gyógyszeres kezelésre van szükség ahhoz, hogy a cukor és ezzel összefüggésben lévő anyagcserét egyensúlyba lehessen tartani.A kezelés elkezdése után derül ki, hogy az adott beteg hogyan reagál a terápia egyes elemeire, így válik egyre egyénibbé a kezelés.

A terápia eredményességének egyik mérhető értéke, amit a beteg is nyomon tud követni, a naplóban vezetett vércukor érték. Ellenőrzését még jó anyagcsere esetén sem szabad mellőzni. Fontos érték a testsúly, vérnyomás, szintén a naplóban vezetése nem csak a kezelőorvos számára, hanem a betegnek is egy tükör az eddigi közös "munkáról".

depositphotos_2779078_l-2015.jpg

A cukorbetegség önmagában kockázati tényező bizonyos szív- és érrendszeri, daganatos betegségekre. Az életmódváltás nemcsak az étrendi módosításokra (alábbiakban egy példa), káros szenvedélyek elhagyására vonatkozik, hanem a testmozgásra is. A gyógyszerek rendszeres szedésére ügyelve a bevétel időpontjára is, a dózisok betartására figyelni kell.

Jó hír a cukorbetegek számára nemsokára elérhető lesz egy olyan kontaktlencse, amely színváltozással folyamatosan képes jelezni a vér glükózkoncentrációjának változásait. A nanorészecskéket alkalmazó technológia az inzulinos betegeknél kiválthatná a vércukorszint napi rendszerességű méréséhez szükséges vérvételeket is.

A Western Ontario Egyetem vegyésze, Jin Zhang által kifejlesztett lencse nanorészecskéi az által képesek színt váltani, hogy reagálnak a könnyfilmben található glükózmolekulákkal, a kémiai reakció a vércukorszinttől függően eltérő színűvé alakítja a nanorészecskéket.

Cukorbeteg diéta alapjai

A cukorbetegek diétájának kiegyensúlyozott és harmonikus diétának kell lennie,ami fedezi a szervezet energia és tápanyagszükségletét.

Az egyes étkezéseknek meghatározott mennyiségű szénhidrátot kell tartalmaznia.

A vércukorszint ingadozásának elkerülését, a napi 6-7 alkalommal történő étkezéssel lehet biztosítani.

Naponta igyunk legalább 1,5-2 liter folyadékot.

Iktassunk be rendszeres napi testmozgást.

Az egyedi jelleg felismerésének és megfelelő kezelésének elsőbbséget kell élveznie a normákhoz való ragaszkodás merev kívánalmával szemben.

etrend_kiegeszito.jpg

Sok cukorbetegnek van szüksége megfelelően felírt és ellenőrzött vitaminokra és ásványi kiegészítőkre. Ezek igen hasznosaknak bizonyulhatnak a számukra. Ez azonban olyan terület, amelynél nem javasoljuk az öngyógyítást, hanem sokkal inkább a szakértő tanácsait.

A cukorbetegek étrendjében nagy jelentőséget kap a különleges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag élelmiszerek iránti igény.

A súlyos komplikációkhoz az is hozzájárul, hogy a cukorbeteg a vizeletén keresztül létfontosságú vízben oldódó vitaminokat és ásványi anyagokat veszít.

A cukorbetegnek plusz tápanyagokra, táplálék-kiegészítőkre van szüksége, mert ezeket az egészségkárosító tényezőket kell kompenzálniuk.

A nyugati típusú étrend nem elégíti ki minden igényünket, különösen nem a diabetikusokét.

Olyan tényezők adódnak össze, mint a vércukorszint-ingadozása, a módosult zsírok metabolizmusa és a létfontosságú tápanyagok nagymérvű ürítése a vizeleten keresztül, hiány jöhet létre, amelyet csak a cukorbeteg speciális igényeihez és kórtörténetéhez igazított étrenddel lehet helyrehozni.

Tartalmaznia kell az úgynevezett különleges fontosságú élelmiszereket, vagyis azokat, amelyek bizonyos javallott vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag,és az ilyen tartalmú táplálék- kiegészítőket.

Cukorbetegségről röviden

A cukorbetegség kezelésének legfontosabb része a diéta. Egészségeseknél az étkezésenként elfogyasztott táplálék szénhidráttartalmától függően a hasnyálmirigy több, kevesebb inzulint termel. Az inzulin feladata, hogy a vérben lévő vércukor bejutását segítse a sejtekbe.

Sok cukorbetegnél a saját inzulintermelés annyira károsodott, hogy ha kívülről nem juttatnánk be inzulint, a sejtek éheznének. Eközben a táplálék formájában elfogyasztott szénhidrát a vérben igen magas cukorszintet eredményezhet.

A betegek, akik inzulinkezelésre szorulnak, abban különböznek nem cukorbeteg társaiktól, hogy az egészséges embereknél a hasnyálmirigy akkor és annyi inzulint termel, amennyire az elfogyasztott étel szénhidráttartalmától függően szükség van.

dietahoz_orvosi_segitseg.jpg

Az inzulinnal kezelt betegeknél,az étkezések számát, időpontját, szénhidráttartalmát tervezni kell.

Cukorbeteg embereknek tudatosabb táplálkozást kell megvalósítaniuk, mint az egészségeseknek!

A diéta célja, az optimális testtömeg és tápláltsági állapot elérése, és megtartása. A 

A vércukor értékeket a normális értékekhez legközelebb eső tartományban kell tartanunk.

Szövődmények kifejlődését megelőzhetjük, vagy késleltethetjük a táplálkozási tényezők optimális kihasználása révén.

A diéta mindig személyre szólóan van meghatározva. A napi tápláléknak mindig tartalmaznia kell a szervezet számára szükséges valamennyi tápanyagot.

Ajánlatos étrend-kiegészítők beszerzése és folyamatos fogyasztása.

Cukorbetegségről

A cukorbetegség a szervezet anyagcseréjének krónikus megbetegedése, amelyet egy inzulin nevű hormon hiánya, vagy inzulinrezisztencia okoz.

Cukorbetegségben inzulin hiányában vagy az inzulin hatásának csökkenésekor a sejtek az agysejtek kivételével nem tudják a glükózt a vérből felvenni, így az a vérben marad. Emellett növekedik a glükóz újraképzés is a májban. Ezek a folyamatok együttesen ahhoz vezetnek, hogy megemelkedik a vércukorszint.

A cukorbetegség 1 egy autoimmun betegség, melyet abszolút inzulinhiány okoz. Leggyakrabban gyermek- és fiatal felnőttkorban jelentkezik. A betegek általában soványak, gyakori a jelentős fogyás a betegség megállapítása előtt. A tünetek gyorsan alakulnak ki, a betegek kezeléséhez inzulin szükséges.

Normális körülmények között naponta 250 gramm glükóz képződik a májban. A máj inzulin hiányában naponta 500 gramm szőlőcukrot képes termelni. Ez magyarázatot ad arra, miért lehet a cukorbetegeknek a táplálék szénhidrátok felvételétől függetlenül magas vércukorszintje. Ezen kívül van az inzulinnak még egy hatása: ez az egyetlen hormon, amely a zsírtartalékok felépítését végzi a zsírszövetben, és azt támogatja, hogy a zsír a raktárakban maradjon. Inzulin abszolút hiányában ezért léphet fel testsúlycsökkenés.

Súlyos esetben tartósan magas vércukorszinttel hiperglikémia és ketózissal járó életveszélyes állapot, a ketoacidózisos kóma alakulhat ki. Acidózis, amikor túl sok a sav vagy túl kevés a lúg a vérben. Metabolikus acidózis: a vér pufferrendszerének kimerítése. Oka a rosszul kezelt cukorbetegség, vagy a krónikus veseelégtelenség. Ekkor a vér pH-ja lezuhan, és gyakran életveszélyes állapot alakul ki.

A cukobetegség 2 típusánál a betegség kezdetén gyakori a tünetmentesség,gyakran a különböző szövődmények megjelenése kapcsán diagnosztizálják a kórt.

A tartósan magas inzulinszint, miatt a sejtek védekezni kezdenek a beléjük pumpált túl sok cukor ellen, és kialakul az inzulinrezisztencia, vagyis a sejtek ellenállnak az inzulinnak a sejthártya cukortranszportját fokozó hatásainak.

Az inzulinrezisztencia szorosan összefügg az elhízással, mivel az elhízást az izolált szénhidrátok okozzák a magas glikémiás indexük miatt.Többségük magas vérnyomástól is szenved.

Megnő az ürített vizelet mennyisége, mert a vesék egy bizonyos cukorszint felett általában 10 mmol/l-től nem képesek a cukor visszatartására, a vizelettel glükóz is ürül, és az ürülő cukor vizet ragad magával. A vízvesztés pedig szomjúságérzetet okoz. Előfordul, hogy tartós fáradtság, elhúzódó sebgyógyulás, ismételten jelentkező pattanásos bőrbetegség vagy viszketés hívja fel a figyelmet a cukorbetegségre.

A hiperglikémia miatt szemészeti szövődmény is kialakulhat, látászavar jelentkezhet.A szemészorvos a szemfenéken észlelt jellegzetes elváltozások alapján hívja fel a diabéteszre a figyelmet. Megtartott vagy fokozott étvágy mellett a testsúly csökkenhet, mivel a glükóz nem tud beépülni a szervezetbe.

A diabéteszes lábon, fekély képződhet, és ennek elfertőződése egy vagy több lábujj elhalásához vezethet, ami az ujjak vagy a láb amputációját tehetik szükségessé. Fontos a láb ápolása, rendszeres ellenőrzése és a diabéteszes láb kialakulásának megelőzése.

szendi_gabor_paleo.jpg

Megelőzésében, vagy visszafordításában egyre jelentősebb szerepet kaphat a paleolit táplálkozás. Magyarországon erről Szendi Gábor írt könyvet. A paleolit táplálkozás lényege az alacsony glikémiás indexű ételek zöldség, gyümölcs, állati fehérje és zsír fogyasztása,minden gabonaféle, burgonya, kukorica, cukor és tejtermék kerülése.

Mindkét típusú diabétesz komplexebb kezelést, állandó orvosi kontrollt, és a beteg szoros és fegyelmezett együttműködését kívánja meg. A legjobban beállított diabéteszeseknél is bármikor bekövetkezhet olyan fizikai, vagy lelki terhelés, ami teljesen felborítja az addig jól működő egyensúlyt.

Egy újabb csoda – kókuszolaj

A cukorbetegek számára komoly nehézséget jelent a diéta betartása, hiszen mindig szívesen ennének még egy kicsit, szívesen éreznék a jóllakottságot, azonban ez a diéta követése mellett eléggé megoldhatatlannak tűnik. Vagy mégsem?

Mindenki számára kiderülhet, ha a megszokott főzőolaját, az olívaolajat, napraforgóolajat stb. kókuszolajra cseréli. Ez az anyag kitűnő energiaforrást nyújt minden ember számára, így a kókuszolajjal készült ételek jobban eltelítenek, kitűnő energiaforrásként szolgál a szervezetünk számára. És mégsem károsítja az egészségünket. Ez annak köszönhető, hogy amellett, hogy könnyen emészthető, egyáltalán nem vesz részt a zsíranyagcserében, így azonnal energiaforrás. Nem lesz belőle zsírpárna és mégis jól fogunk lakni. Meg persze több energiánk lesz.

A sportolók számára is kitűnő alapanyag, éppen ezért: mivel azonnali energiaforrás, emellett még gyorsítja anyagcserénket is és növeli a sejtregenerációt, vagyis összességében teljesítmény-növelőként is működik.

De ezenkívül – legyünk cukorbetegek vagy sem – napi két-három evőkanál kókuszolaj hozzájárul ahhoz is, hogy bőrünk egészségesebb legyen és megerősödjön, így a különböző baktériumok kevésbé tudjanak áthatolni rajta. A kókuszolaj hajunkat fényesebbé, egészségesebbé teszi – egy olyan hajkoronát varázsol a számunkra, mely csillog, selymes és egyáltalán nem töredezik. Tehát a kókuszolaj használatával még a bőrünk is puhább, hajunk is szebb lesz.

Emellett persze sokkal egészségesebb, mint akármelyik másik olaj: a kókuszolaj nagyszerűen bírja a hevítést, így – még más olajok már 50 Celsius-fok felett elveszítik jó tulajdonságaikat, szerkezetük felbomlik és transz-zsírokat képeznek, melyek károsítják a szívet, az ereket és egész szervezetünket – a főzés-sütés során is megkíméli az egészségünket.

Miért ne váltanánk tehát kókuszolajra? Nem kell ahhoz cukorbetegnek lenni, hogy élvezzük jótékony hatásait. Ha pedig cukorbetegek vagyunk, akkor segíthet minket a súlyvesztésben, hiszen használatával kevesebb ételt kívánunk, ezért segít a betegség kontrollálásában is.

Kókuszolajról bővebben: http://kokuszolaj.blog.hu/

süti beállítások módosítása